Bevezető

Mielőtt elkezdenék a koncertről meg az aznapi elő-eseményekről írni, röviden vázolnám hogy tulajdonképpen milyen kapcsolatban vagyok én a Sonata Arcticával, és egyáltalán mi vezetett idáig. Azon a bizonyos sokat emlegetett 8-ik osztály utáni nyáron, amikor még kezdő metalos voltam (értsd: csak Metallica és semmi más), volt egy bizonyos hittantábor. Akkor mesélte Rita hogy ő milyen zenéket hallgat mostanában: Red Hot Chili Peppers, Guns 'N' Roses, System of a Down és "Son of Arctica", ahogy én akkor azt gyermeki lelkemmel elképzeltem. Engem ez akkoriban éppen rohadtul nem érdekelt, Metallicán kívül semmi másra nem is voltam kíváncsi, magamban elkönyveltem hogy az az egyetlen jó heavy metal banda és kész (van is egy mai szemmel sírvaröhögös akkori msn-beszélgetésem egy osztálytárssal. Az illető ilyen félig rap, félig divatpop rajongó, szóval elég érdekes az ízlése, de nem is ez a lényeg. A beszélgetés alkalmával felvetette a nagy kérdést: "Most jön egy olyan KÉRDÉS amit nem azért teszek föl hogy csesztesselek. NEM LEHET HOGY CSAK A METALIKÁT ISMERED MINT HEAVY METAL BANDÁT?????" Én meg erre irtó nagy magabiztossággal csípőből felsoroltam azt az öt másik bandát amiket akkoriban ismertem, és meg is indokoltam hogy miért nem hallgatom őket:

"Iron Maiden: Semmi hangja nincs a pasinak.
Slayer: Nem mondok  semmit.

Children of Bodom, Burzum, Astral Doors, stb : Sátánista. de e mellett még lehetne jó, de nem az.

Hammerfall: Na ez még jó.

A többi nem nagy cucc. Érted? Ez az egyetlen banda, amit érdemes hallgatni. Nem veszem csesztetésnek. Sok mindent "kipróbáltam", de csak ez jött be igazán, oks?" Figyelitek hogy ez most halál komolyan szó szerinti idézet volt. TŐLEM. Azt hiszem elbujdosok jó messzire. Hamburg pont megfelel...). Aztán ahogy művelődtem és máshonnan is hallottam róla, gondoltam letöltöm. Le is töltöttem két vagy három albumot, de egyszer se hallgattam meg. Bátyám megelőzött. Ő kezdte először hallgatni és az elején tényleg tetszett. De amikor már minden egyes nap a Replicára keltem (mivel ez nyáron volt), akkor eléggé az agyamra ment, iszonyúan örültem amikor leállt róla. Persze be kellett ismernem magamnak hogy néhány szám nagyon is tetszik, pl. Letter to Dana, My Land, meg nem tudom mik voltak még akkoriban. Aztán eljött az a bizonyos november amire azóta is mélységes gyűlölettel tekintek vissza (értsd: elmulasztott Helloween-Gamma Ray-koncert), Ritáék akkoriban lettek Sonata rajongók (most itt nem térnék ki a szokásos szüttyögéseimre ezzel kapcsolatban ha nem baj... azok a kételyeim még mindig megvannak egyébként), ők el is mentek arra a koncertre, én nem, nem is érdekelt, meg se bántam. Na de amikor megtudtam hogy lesz megint koncert... akkor már félig-meddig benne voltam ebben a koncertrejárós életformában, úgy éreztem ez egy jel hogy most nem mulaszthatom el, szóval elhatároztam hogy megyek. Igen ám, de Sonatás tudásom eléggé... korlátozott. Na mit lehet tenni. Meg kell ismerni őket. Eclipticával kezdtem és rájöttem hogy a számok háromnegyedét már ismerem is, csak eddig sosem tudtam hogy tőlük vannak. Ami igazán tetszett az a sajátos hangulat ami azt a lemezt uralta, de irtózatosan idegesítettek a dobrészek, ezért nem is bírok azóta se sokat hallgatni belőle egyhuzamban. Na meg Tony Kakko hangja, ami főleg a lassabb számoknál tűnik ki hogy mennyire nem képzett (pl. Replica az ahol engem nagyon zavar). Aztán jött a Silence, végül a maradék három album. A dobtémát Zsoltival éppen elégszer kitárgyaltuk, ő is az én véleményemen van. Úgyhogy ahogy közeledett a koncert, fikáztuk is rendesen, pl. "Jézusom, mi lesz ha dobszólózni akarnak???" meg ilyesmi, ilyen kis viccelődések. Pont emiatt a két, power metalban igen fontos tényező, mármint a dob és az énekhang miatt nem voltak nagy várakozásaim a koncerttel kapcsolatban. Kb. úgy álltam hozzá hogy azért elmegyek, kell egyszer egy rossz koncertélmény is az életemben. Na és most hogy ezt ilyen szépen felvázoltam, rátérhetünk a péntekre.

Előkészületek

Ezek után talán mondanom sem kell hogy mennyire nem voltam izgatott. Persze, volt bennem egy kis "Végre újra koncert!"-érzés, de az a legkevésbé sem a bandának szólt. Sokkal jobban izgatott az aznapi Tinnitus Sanctus megjelenés (erős vagyok, nem hallgatom meg, mondom NEM HALLGATOM MEG, VESZED EL AZ EGERET A ZENE MAPPÁRÓL!!!??? Ja semmi, csak a szokásos, na de vissza...). Hazafelé igazából normális esetben végigugráltam volna az utat méter széles vigyorral a képemen (normális eset alatt értsd: szeretett együttes koncertje előtt), de most nem így volt. Azért amikor már közeledett az indulás ideje, kicsit felfokozott állapotba kerültem. Gyors átöltözés, szokásos koncertes szerelés ezúttal Gamma Ray pólóval kiegészítve, és indulhatunk is. A PeCsához kb. 6-ra oda is értünk, elég kevesen voltak, de már mindenki az ajtók előtt tolongott. Fél 7-kor kezdték beengedni a népet, motozás, táskaellenőrzés, eléggé zavaró volt, dehát... Magára a helyre abszolút nem emlékeztem (utoljára 7 évvel ezelőtt lehettem ott, egy ilyen Pokémon Tazo cserélős rendezvényen...), úgyhogy ha nincs velem Zsolti, még a színpadot se találtam volna meg (najó, ez kis túlzás, annyira csökkent képességű még én sem vagyok). Amikor mi bementünk, az első öt sor már tömve volt, de nem is nagyon törtük magunkat. Mondtam is Zsoltinak... önszántamból ilyen hátul még sosem álltam. Mire ő vigyorogva: "És nem önszántadból?" Persze Maiden-re gondolt ő is, hogy hogy lett nekem harmadik sorból kb. 10 másodperc leforgása alatt a nézőtér közepe, de ez egy másik történet és másik beszámoló.

Vanishing Point - Pagan's Mind

Talán negyed 8-kor ha kezdődött a tulajdonképpeni koncert, kialudtak a fények, elhallhatott a gagyi hangszórós zene, és bejött a Vanishing Point. Akiket abszolút nem ismerek. Igazából nem voltak rosszak, csak az ének alig hallatszott, és hát nem volt egy kifejezett "villázós" zene, ha értitek mire gondolok. Csak nagy ritkán, a refréneknél emelte fel a kezét a közönség. Az énekes aranyos volt, mondta hogy egészen Ausztráliából utaztak idáig miattunk, egy-kétszer próbálta buzdítani a közönséget, aztán fél óra zenélés után jó szórakozást kívánt az estéhez, és levonultak. Fények újra fel, kezdődött az áthangszerelés. Újabb negyed óra várakozás. A Pagan's Mind már jobban felszította a kedélyeket, ami igazából nem volt valami nehéz. Az énekes (azaz Nils, már ezt is meg kell jegyeznem, majd a végén elmondom miért) osztatlan sikert aratott amikor elmondta hogy tegnap Ausztriában voltak, és az ottani közönség milyen béna volt hozzánk képest (na egyrészt az akkor nem lehetett semmi, másrészt meg... vajon ezt eddig hány különböző országban mondta el?). Aztán egyszer később mégegyszer elsütötte hogy "Róma, Milánó és Párizs jó volt, de semmi Budapesthez képest!" Azért ezt úgy nem rossz hallani :D Így hogy nem ismertem a zenéjüket nem igazán tudtam élvezni a dolgot (így hát mégiscsak jó döntés hogy nem megyek Jorn koncertre), a vége felé azon kaptam magam hogy csak állok egy helyben és ásítozok (nem, ez most nem költői túlzás. TÉNYLEG ásítottam. Nem is egyszer). Egyébként nem rosszak, tényleg nem, csak hirtelen kicsit sok volt belőlük. Azért amikor mondta Nils hogy a végén lehet menni a pultjukhoz aláíratni cuccokat, akkor egymásra néztünk bátyámmal hogy naná, ott leszünk! Na aztán ők is levonultak, és már csak az maradt hátra amiért mindenki jött (ha kötözködni akarnék azt mondanám hogy én nem is miattuk mentem hanem a helyes pasik miatt, de... most inkább kihagynám). Várakozás közben tulajdonképpen csak két érdemi esemény történt: az egyik az hogy bejött a színpadra a hangtechnikus hapi és elkezdett finnül magyarázni meg káromkodni a mikrofonba (ezt onnan tudom hogy egy szót kihallottam belőle: perkele. Nem tudom pontosan mit jelent, csak sejtéseim vannak…), a másik meg az idióta Hammerfallos arc aki betolakodott mögém. Na az elég komikus volt. Eredetileg mögöttem állt egy csaj meg egy idősebb srác, akin Hammerfallos pulcsi volt. Ők tök normálisak voltak, pont azt beszélték meg hogy mennyire nem akarnak pogózni meg hogy a végén hol találkozzanak ha elkeverednek egymástól (tehát pont azt amit percekkel azelőtt mi is megbeszéltünk a bátyámmal). Erre odajött az a - szerintem - enyhén ittas másik csávó hogy “Höhö, Hammerfall, te is az vagy, de jó!” meg hasonlók, mert hogy rajta meg a haverjain is olyan póló volt. Aztán elkezdett beszélni és annyira röhejes volt, mert olyan dolgoktól volt elájulva hogy a másik tudja, amiket én is vágtam volna ha engem kérdez. Aztán teljesen belelkesült és elkezdett hadonászni és magyarázott és magyarázott és… szegény csaj meg próbált arrébb húzódni, célozgatott is rá hogy nem igen lesz ez így jó mivel a srác totál elnyomta… az meg nem értette meg hanem poénra vette. Szóval a végén nekem is rohadt idegesítő lett (később úgy alakult hogy én kerültem közvetlen mellé, és alig bírtam megmozdulni. Még tapsolni sem lehetett tőle, csak kapkodtam a fejem nehogy eltaláljon. A haverja meg koncert közben többször is hátrafordult és megsimogatta a Hammerfall-szimbólumot a másik pulcsiján… szemmel láthatóan roppantul büszke volt mindkettő hogy na ő Hammerfall rajongó. Ami nem probléma mert én is az vagyok, de… enyhén érdekes volt nézni azokat a megnyilvánulásokat). Ja a normális srácról meg kiderült hogy ő a hivatalos magyar Hammerfall oldal szerkesztője, és a hallgatózás közben megtudtam, hogy ha minden jól megy húsvét környékén jönnek Magyarországra! Na már csak ezért az infóért is megérte elmenni. NA DE. Vissza a koncerthez.

Sonata Arctica

Fél kilenc körül ismét elaludtak a fények, a srácok bejöttek a színpadra, az említett mellettem álló pedig már akkor fújta a setlistet és üvöltötte hogy “Black and White! Black and White!” Ami még csak nem is pontos, mert tulajdonképpen In Black and White a címe, de attól még tényleg az jött. Nekem nem volt valami jó kezdés, egyből az elején egy olyan szám amit igazából nem szeretek? Mindenesetre a közönség maradéka baromira élvezte, egyből felpörögtek, ami irtó nagy váltás volt az előbandákhoz képest. Utána Paid In Full, kis lenyugvás. A harmadik szám előtt Tony elkezdett beszélni, és elmondta hogy most játszanak pár olyan számot amit a múltkori koncerten nem játszottak, sőt, tulajdonképpen még sohasem azelőtt. És hogy mit szólnánk például egy olyanhoz, amiben egy ember őriz egy világítótornyot…? A mögöttem álló csaj iszonyatosat sikoltott örömében, de nekem ha nem mondja be ezután közvetlenül hogy White Pearl, Black Oceans, le nem esett volna. Sosem tudtam hogy az arról szól. És ha Sonata rajongó vagyok biztos jobban értékelem, de így nem tűnt valami különlegesnek hogy hallhatom élőben. Nem az a fajta epikus szám amitől elalélok gyönyörömben. Na de ami utána jött az már Replica volt, itt én is rekedtre énekeltem a torkom. Iszonyatosan megszerettem ezt a számot, ahhoz képest hogy milyen döcögősen indult az ismeretségünk. Mindenesetre ez is egy olyan amit nem szoktak játszani, és itt én is örültem neki. Utána… és most gondolkodnom kell mi jött utána. Lehetséges hogy máris a Black Sheep? Ja nem! Itt mondta Tony hogy az Eclipticáról van, és egy számmal kezdődik a címe. “One, two, three, fourfivesixseven EIIIIGHT!!!” 8^th Commandment. Amit én igazából szeretek, de most nem bírtam nem nevetni rajta (mert a koncert előtt még utoljára Zsolti emlékeztetett, hogy ha ez a szám lesz ne felejtsek el az Eagle Fly Free-re gondolni, mert hogy állítólag onnan van nyúlva a dobrész. Amire én sosem figyeltem, de ha ő mondja biztos így van. Szóval ott röhögcséltem hogy ilyen nincs, itt állok egy koncert kellős közepén, megy a zene élőben, én pedig egy másik együttes dalát dúdolgatom… komolyan, ilyen még sosem fordult elő velem!). Utána jött a Last Drop Falls, szintén nem egy megszokott koncertes számuk, itt is énekeltem minden egyes sort, a közönség meg kénytelen volt kicsit lassítani. A Caleb közben igazából nem tudtam mit kezdeni magammal. Nem szeretem az olyan számokat amiknek nincs egy jól meghatározható refrénjük. Viszont van benne egy kedvenc részem: “Go out create thunder and stand right under…” na ez itt is tökéletesen átjött. Mivel közeledett a koncert vége, elgondolkoztam. Hogy idáig igazából csak egy olyan szám volt amit tényleg szerettem és vártam. Szóval most valami jónak kéne jönnie. Ekkor Tony elkezdett verset mondani, vagy nem tudom igazából mi volt az (a bátyám szerint ezt mindig eljátssza Black Sheep előtt), utána pedig felordított hogy “BLACK SHEEEEEP!!!” Én meg: “Na végre!!!!”. Szokásos koncertes kezdés (“We’re not Iron Maiden and we’re not from England, we are Sonata and we’ve come from Finland.” :D), és ez a szám hozta amit tőle elvártam. Tökéletes őrület a nézőtéren. Aztán amikor vége lett bebizonyosodott hogy Tony-nak valahogy nem érdeke fenntartani az épphogy csak kialakult koncerthangulatot. Merthogy ezután pedig a Draw Me jött, amit valami sztorival vezetett le. Mint nem-rajongó, most sem jöttem rá miről van szó. Illetve a történetet értettem: volt egy ember aki bárkit lefestett, az meghalt. Eddig oké, csak arra nem jöttem rá hogy az ez a szám. Kicsit furán is éreztem magam, olyan “Mit is keresek én itt?” hangulatom támadt. Amikor nagy nehezen befejezték, elkövettek egy szerintem óriási hibát, ami másoknak meg pont hogy tetszett: valami tök ismeretlen introt kezdtek játszani, ami után viszont a Full Moon jött. Nyilván ez szándékos volt, de annyira nem értem. Én pont azt szeretem, hogy az igazi rajongók már az első másodpercnyi bevezetés alapján fölismernek egy számot (főleg ha az ennyire ismert és közkedvelt), és egyből rá tudnak hangolódni. Ezt élvezem. Hogy amikor pl. Helloween-en még el sem kezdődött az Eagle Fly Free, már mindenki ordított. De ez így lehetetlen volt, pedig annyira szerettem volna, a Full Moon-t tényleg imádom. Na mindegy, azért örültem neki. Amikor befejezték, lesétáltak a színpadról, mögöttem meg egyből elkezdi a csaj hogy “Most ezek mit csinálnak?”. Én meg persze nyilván hogy tudtam, hehe. Ez már nem az az idő amikor Tobi is át tudott verni azzal hogy az utolsó szám következik… szóval kb. egy perc várakozás után Tony visszajött, és leült középre, két dobverővel. Na ebből már mindenki tudta hogy mi jön… én is, mert a múltkori koncert után mindenkitől ezt hallgattam, hogy az hú de poén volt. Szóval még örültem is hogy most én is benne lehetek. Tony pedig elmondta hogy igen, tudja hogy már unalmas de megígéri hogy a következő alkalomra kitalál valami újat. A lényeg egyébként annyi hogy három részre lett felosztva a közönség, és a három résznek különböző dolgokat kell kántálnia annak megfelelően hogy Tony hova mutat. Ha jól emlékszem volt bumm, sssz meg bamm… és így ha jól csináljuk, egy dobszóló-szerű hangzás jön létre, amit követ a We Will Rock You. Amúgy tényleg vicces volt, főleg mivel olyan szar volt a közönség hogy kb. csak ötödik próbálkozásra jött össze. Zsolti mesélte hogy ez volt tavaly is: “Akkor háromra azt mondjátok hogy bamm, oké???” “Yeeeah!!!” “Egy… kettő… három!” “Yeeeah!!!” :D Most is valami hasonló helyzet állt elő. De aztán csak összehoztuk, és még jól is hangzott a végén. Ezután Tony eldobálta a két dobverőt, majd folytatódott a koncert a ráadással. Na és a nagy helyzet most az, hogy leblokkoltam. Próbálok visszaemlékezni, de egyszerűen nem jut eszembe semmi. Úgy értem, itt a setlist beírva a telefonomba, nézem a címeket, de egyikhez se tudok semmit se kötni. Vagyis csak annyit hogy először It Won’t Fade és Gravenimage, és aztán nem is egyből jött a Don’t Say a Word – The Cage páros, hanem itt is kicsit unszolni kellett őket. Arra emlékszem még hogy addigra már iszonyúan kellett WC-znem, és amikor Tony olyanokat mondott hogy “Örülnétek ha még négy órán keresztül játszanánk?” és mindenki üvöltött, köztük én is, akkor közben az járt a fejemben… “Na azt próbáljátok meg… inkább hagyjátok abba, most azonnal!” De tényleg csak mert WC-znem kellett :D Na és aztán már tényleg vége lett.

Utána

A tömeg elkezdett szétszéledni, én meg megkerestem Zsoltit, és mentünk Pagan’s Mind-hoz dedikáltatni. Nem mintha lett volna mit, de én mondjuk úgy terveztem hogy max majd a jegyet adom oda nekik. Kiderült aztán hogy arra nem lesz szükség, adnak ott helyben képet. Na azt aztán sikerült mindegyikükkel aláíratni. Vicces volt amikor a szintis (Ronny) azt mondta, csak akkor ha előbb megpuszilom… na most érted, gondolkodás nélkül :D Azért egy évvel ezelőtt biztos hogy még ezen is képes lettem volna bepánikolni hogy úristen, most erre mit lépjek??? Mostmár nem. Odahajoltam és adtam neki egy puszit. Erre rámnéz, tágra nyílt szemekkel… “Wow, thank you!” :D Semmi Weikis szívdobogtató nézés, de azért aranyos volt. Végül mind a hatuktól sikerült aláírást szerezni, Nils-el meg még közös fotónk is van. Egy a bátyámnak és egy nekem. Közel se olyan jó minőség mint a Helloween-esek, mivel ezt a mobilommal csináltuk, de azért jók lettek. Csak ezután akadtunk össze Ritáékkal. Ugye elméletileg velük együtt voltam (voltunk), gyakorlatilag egyszer láttam őket koncert előtt, akkor köszöntünk egymásnak, majd ők eltűntek, és a buli alatt is totál máshol álltunk. Hát, ennyit arról hogy a koncertet igazán a barátaiddal tudod élvezni. Nekem ez most sem adatott meg. Majd talán jövőre. Bár nem tudom akarok e ezek után még az életben Sonatára menni, de hát majd kiderül. Ez az összeakadás is csak addig tartott amíg mi Zsoltival el nem mentünk a ruhatárba a cuccainkért, mire visszaértünk már sehol senki. Úgyhogy nem maradt más hátra csak a hazajutás. A villamoson még találkoztunk egy végzős sráccal a suliból, meg az ő haverjaival, tulajdonképpen velük mentünk haza. Az utolsó hévet értük el, arra is várnunk kellett fél órát, de hát mi már ebben gyakorlottak vagyunk ;) Végülis, most így visszagondolva… nem volt egy rossz koncert. Talán még jobb lett volna ha előtte kicsit jobban megismerem ezeket a számokat, mert így pont azok az apró kis élmények hiányoztak, amik az eddigi koncerteket olyan nagyszerűvé tették. Annak az érzése hogy oda tartozol. Pl. amikor Andi megkérdezi hogy “Are you sure you don’t need a doctor…?” és máris üvöltöm együtt mindenkivel hogy “STEIN!”. Most is lehettek volna ilyen pillanatok, voltak is, csak hát én elsiklottam fölöttük, pont azért mert ezek a dalok nem állnak hozzám túl közel. Nem tudom hogy lesz e legközelebb, de ha lesz, akkor csak annyit mondhatok… majd legközelebb.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2011.09.21. 10:40 Kristof89 Jó kis koncert volt!:D Akkor ezek szerint már akkor találkoztunk csak mindketten elvoltunk a magunk társaságával!:D